Molnár Edit

Vezető tánctanár - kubai salsa, bachata, kizomba

A mozgás és a zene mindig is nagyon fontos része volt az életemnek, éveken át jártam művészi- és szertornára. Amikor először találkoztam a karibi táncokkal, nem hittem volna, hogy ekkora hatással lesz rám ez a számomra addig kevésbé ismert kultúra. Magával ragadott a merengue játékossága, a salsa változatossága, a bachata érzékisége és a kizomba bensőséges hangulata. Kis idő elteltével több órára kezdtem eljárni, majd egy nyári tábor után szinte elkergetni sem lehetett a táncteremből, és salsa bulikból. Idővel egyre komolyabban kezdtem foglalkozni a tánccal és többévnyi salsa táncolás után immár 10 éve kezdtem el tanítani a Chili Salsa Tánciskolában. A salsában azt szeretem, hogy felhőtlen vidámságot tud nyújtani tánc közben, és önmagamat beleadva a partnerrel összhangban szikrázóan lendületes és élvezetes táncokat élhetek át.
Többévnyi salsa tanítás után egyre inkább felkeltette figyelmem a bachata és a kizomba is, úgy érzem ezekbe a táncokba tudom leginkább beleadni önmagamat, és tudok az érzéseimet kifejezve belülről táncolni. 2009-ben megalapítottuk a Bachata Akadémiát, majd 2012-ben a Kizomba Akadémiát, így már ezekben a táncokban is sokéves oktatási tapasztalatra tettem szert. Hiszem, hogy aki egyszer táncol egy igazán jót, onnantól kezdve rabjává válik. Szeretném minél több emberrel megismertetni ezt az érzést.

TOP